Maszatosnak lenni jó! – interjú Bartal Kiss Ritával

A Lilliput Társulat idei évadának első bemutatóját szeptember 8-án mutatja be. A Túl a Maszat-hegyen című zenés mesejátékot Bartal Kiss Rita rendezi, vele beszélgettünk az előadásról.

Mesélj, hogyan kerültél te az iskolaprogram új gyerekelőadásának rendezői székébe?

B.K.R.: Nem először rendezek a Lilliput Társulatnál. Amikor Botházy-Daróczi Réka művészeti igazgató felkért, hogy rendezzek az iskolaprogram keretében egy gyerekelőadást, Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című meseregényére esett a választásunk, amely mindkettőnk egyik szeretett meseregénye. Varró Dani költészete, humora közel áll a gyerekekhez és felnőttekhez is.

Mi alapján válogattad ki a gyerekszínészeid?

B.K.R.: Ötven gyerek jelentkezett a meghallgatásra, ötven lelkes, tehetséges gyerekkel töltöttünk el egy napot, beszélgettünk velük, meghallgattuk énektudásukat, megnéztük, hogyan viselkednek új helyzetekben. Sokat nevettünk, megettünk két doboz gumicukrot. Nagyon nehéz volt a döntés, hiszen mindkét főszerepre legalább négy-öt gyereket tudtunk volna kiválasztani. Végül tizenöt gyerek áll most a sz1npadukon. Mszat Janka és Muhi Andris szerepét kettős szereposztásban láthatja majd a publikum. Maszat Janka szerepére Nagyhegyi Boldis Zsuzsannát és Szabó Annabellát, Muhi Andriséra pedig Csiki Roland Ádámot és Dóczi Richárd Noelt választottuk ki. Azzal a tizenöt gyerekkel, akit most az előadásban látunk, Havasrekettyén ismerkedtem meg igazán a felkészítő táborban, ahol egy hetet töltöttünk. Hat hete próbálunk. Nagy utat tettünk meg közösen, sokat tanultunk egymástól és most, a főpróbák idején egy profi csapatot látok a színpadon. Magabiztosan énekelnek, táncolnak, megoldják a váratlan helyzeteket, segítik egymást. Minden gyerek kapott kisebb-nagyobb szerepet, mindenki megcsillanhat az előadás során. És meg is tesznek mindent annak érdekében, hogy a legjobbak legyenek az előadásban. A felnőttszínészek sokat segítettek abban, hogy ez a társaság összekovácsolódjon, segítették a gyerekeket a színpadi szituációk megoldásában, beszédtechnikában, minden helyzetben partnerei voltak a gyerekeknek. Barátságok alakultak felnőttek és gyerekek között. Fantasztikus volt látni, ahogy együtt működött ez a két generáció.

Ha már segítség, beszéljünk az alkotótársakról.

Kezdjük a zenével.

B.K.R.: Presser Gábor nagy ikon, nagy kedvencem, sokat hallgatom a zenéit. Az előadásban elhangzó dalokat is nagyon fogja szeretni az itteni közönség. Mi már hat hete a Maszathegy dalait énekelve kelünk és fekszünk.

Hát a vizualitás?

Schneider Jankó régi munkatársam, sok közös munkán vagyunk túl, ismerjük egymás színpadi ízlését, vizuális humorát. Ez megkönnyítette a közös munkánkat. Megpróbáltuk a szövegi humort a vizualitásban is megmutatni.

No és a koreográfia?

B.K.R.: Györfi Csabával ez az előadás az első közös munkánk. Boldog vagyok, hogy összetalálkoztunk itt, a Maszathegyen, hiszen úgy érzem, egyformán gondolkodunk a színházról. Sikerült a legjobbat kihozni a gyerek- és felnőttszínészekből, Csaba koreográfiái felemelik és megerősítik a történet mondandóját, költészetét.

Milyen érzés maszatosként élni a világban?

B.K.R.: Sosem jó, ha valaki úgy gondolkodik a világról, hogy az csak fekete vagy fehér. Erről szól ez a kis történet is. Sokfélék vagyunk mi, emberek és az elfogadás, a barátság, a szeretet megváltoztathatja, de legalábbis jobbá teheti a világunkat. Szeretni és szeretve lenni, elfogadni egymást, barátok közt maszatosan vagy nem maszatosan a Maszathegyen vagy a Maszathegyen túl - mindig jó.

Az évad utolsó bemutatója a Lilliput Társulatnál

A Lilliput Társulat Én, a kis herceg című előadását június 8-án, pénteken 16 órától láthatta a közönség az Árkádia Bábszínházban. A 12-16 éves korosztályt megszólító produkciót Daróczi István rendezte és játssza, Antoine de Saint-Exupéry meséjét, valamint Consuelo de Saint-Exupéry Vasárnapi levelek című könyvét felhasználva írta Szabó Attila.

Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Vadas László: Az igazi szeretet az adás

 A Szigligeti Színház Lilliput Társulat új előadással készül. Oscar Wilde A boldog herceg című meséjét Vadas László rendezi, a következőkben a vele készült kedvcsináló interjút olvashatjátok a produkciót illetően. Bemutató: március 3, szombat 11 óra, Árkádia Bábszínház, nagyterem.

Felvezetésként mesélj a Lilliput Társulathoz vezető útról, és hogy miért pont A boldog herceggel karöltve érkeztél.

Nem először vagyok Nagyváradon - tizenpár éve már, hogy több ízben is dolgoztam a Szigligeti Színháznál. Igaz, nemrég itt voltam a III. Fux Feszten zsűritagként, ami nagyon érdekes élmény volt, hogy különböző színházak hogyan közelítik meg a bábszínházat, mint jelenséget. Nagyon sok esetben megbélyegzik, hogy csak gyerekeknek szól, pedig az egy külön műfaj úgy, mint egy drámai színház, egy operett, opera, vagy balett. Keleten ez mind a mai napig így van. Szóval örömmel jöttem vissza, mert a Lilliput Társulat egy nagyon jó hangulatú társulat. Merem azt mondani, hogy rég nem találkoztam ekkora tenni akarással, mint itt. Ezek mind tények, nem hanta. Úgy érzem, nem egy színházhoz, hanem barátokhoz jöttem, ami nagyon szép dolog – legalábbis számomra. Remélem, hogy ez ügyben mindenki hasonlóan érez.

Visszatérve: még a Fux Feszt előtt voltam a Lilliput Társulat egyik bemutatóján, akkor került szóba egy közreműködés közöttünk. Botházy-Daróczi Réka kérdezett rá, hogy mit tudnék ajánlani. Beszélgettünk és A boldog herceghez lyukadtunk ki, ami szerintem a világirodalom egyik legszebb meséje.

Nem csak azért, mert gyönyörű a megfogalmazása, a története, hanem olyan morális töltetet hordoz, ami elég fontos – főleg a mai merkantilista, individualista világban. Persze ez nem jelenti azt, hogy itt most nagy dráma lesz, hanem egy játékos előadás. Picit rendhagyóbb, picit másabb, de mindenképp olyan, amely szintén családi program lehet. Feltételezésem szerint ugyanúgy élvezheti az előadást szülő, mint gyerek – persze más-más megközelítésből. Mindenkinek eszébe kéne jusson, hogy a felnőtt is gyerek, csak egy kicsit nagyra nőtt. Ezt sosem szabad elfelejteni. Bár ez a megközelítés már szinté klisé számba megy, ezért én úgy fogalmaznék, hogy fel kell fedeznünk magunkban a jót. Nem elég, hogy tudjuk magunkról, mert ugyebár még olyan emberrel nem találkoztam – III. Richard kivételével -, aki azt mondaná magáról, hogy én rossz vagyok. Mindenki jónak tartja magát, csak ez a jóság, ez a melegség, ami bennünk van, az meg is kell mutatkozzon valamilyen módon.

Ez azt jelenti, hogy magad is ezt keresed?

Igen, állandóan. Hiszek ebben a belső meleg hangban és én mindig azt a pillanatot keresem, amikor ez válaszra lel, amikor ugyanolyan melegséggel találkozik.

Áldozatról szól minden történet. Valamit valamiért csinálunk. Csak a kérdés az, hogy öncélúan csináljuk-e, a saját hasznunkat keresve, vagy egyszerűen csak… segítünk. Tesszük azért, mert így tartjuk helyesnek. Hátsó szándék nélkül. Manapság nagyon kevés ember tesz valamit csak azért, mert úgy érzi, hogy ezt így kell tennie, még akkor is, ha ez önmagára nézve áldozattal jár. Amit tudunk mindannyian, hogy az igazi szeretet – mert az igazi szeretet van a mesénk középpontjában – valójában az adás, nem a kapás. A szeretet mércéje mindig az, hogy magamból adok valamit. Teszek valamit a másik emberért. Persze ez visszajön, nem a jóságos szamaritánusok gyülekezetéről beszélek. De úgy érzem, hogy az adás képességét nem szabad elfelejteni, mert akkor vagyunk a jó úton.

Mit látunk a színpadon? A vizuálra vagyok kíváncsi.

Mindannyiunk fantáziája – ha elolvasunk egy mesét - különböző módon működik. Ha pl. a Piroska és a farkast elolvassuk, nekem másképp jelenik meg az a farkas, másképp Piroska és másképp az egész világ. Én így látom a bennünk lévő fantáziavilágot, amikor egy mesét olvasunk. Azt a fantáziajátékot, azokat a pozitív árnyakat próbálom ebben az előadásban megközelíteni, amelyek bennünk vannak.

És a zene? Miért pont Vivaldi zenéjét használod?

Egyrészt, mert gyönyörű barokk zene, bár lehet, hogy mások számára elcsépelt. Mindenki ismeri a Tavaszt, Őszt, tehát az Évszakokat. Természetesen a meséhez is kapcsolódik, hiszen évszakokon át ível.  Szeretném, hogy aki ezt az előadást megnézi és legközelebb meghallgat egy Vivaldi melódiát, az jusson eszébe, amit a színpadon látott.

A szöveg igényelt lényegesebb megmunkálást?

Át kellett alakítani. Maga az eredeti mese másabb, de hát minden szöveget adaptálni kell a színpadra; úgy gondolom, bármely szöveg, amely nyomtatásban megjelenik, idézőjelben szabad préda. Ezért bizonyos fenntartásaim vannak a még élő, kortárs drámaírókkal szemben, akikkel szinte közelharcot kell vívni, hogy a szövegen, amelyet megírtak, minimálisan alakíthassunk. Egy dolgot lát az író és egy dolgot a rendező, megint másikat pedig a néző. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy szöveget egy az egyben úgy csináljuk meg, ahogy van – mert akkor nekünk mi a szerepünk? Az antik szöveget is átdolgozzuk. A nyelv változik, az élet változik, dolgok hangsúlyosak vagy kevésbé hangsúlyosak. Helyzettől függően mindig voltak emelkedők, mélységek. Ha nagyon egyszerűen fogalmazunk, elméletileg és gyakorlatilag az emberi karakter nem változott, ugyanolyanok vagyunk, mint ezelőtt 2-3000 évvel. Esetleg a hangsúlyok tolódtak el.

Az előadás hatásmechanizmusa pedig…

Több mint valószínű, hogy a felnőtteket érzékenyebben fogja érinteni, mint a gyerekeket. Nagyon érdekes, mennyi mindennel vagyunk mi megfertőzve és ehhez képest mennyire tiszták a gyerekek. Mennyire rá tudnak csodálkozni valamire, ami számukra teljesen normális. Ez a belső melegség. Az ő kicsi lelküket még nem kérgesítette el a társadalomban található… bármi. Minket már igen. Ha őszintébbek lennénk, sokkal jobb hely lenne a világ.

Te ki vagy? Boldog herceg vagy fecske?

Na, ez egy jó kérdés… A kettő együtt jár. A két karakter gyakorlatilag nagyon hasonló. Egyik sem marad meg, csak az emlékük. Egy másik hatalmas nagy írót idézve: élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.

Akkor ez végszónak pont jó is lesz.

Szegény Dzsoni és Árnika: azoknak, akik hisznek a mesékben.

A 2017/2018-as évad második bemutatójára készül a Lilliput Társulat. Lázár Ervin egyik legismertebb meséjét, a Szegény Dzsoni és Árnika című történetet Nagy Orsolya írta színpadra és Csató Kata rendezi. A főként ovisoknak és kisiskolásoknak szóló előadásról a rendezővel beszélgettünk.

Mesélj, milyen út vezetett Nagyváradra?

Csató Kata: Először Lélek Sándor Tibor kért fel közös munkára, még évekkel ezelőtt, aztán ezt a felkérést ismételte meg Botházy-Daróczi Réka is a tavalyi kecskeméti bábfesztiválon, ahol már azt is konkretizáltuk, hogy magyar mesét fogok rendezni. Majd nem sokkal később egyeztünk meg Lázár Ervin meséjében, a Szegény Dzsoni és Árnikában.

Miért pont Szegény Dzsoni és Árnika?

CS.K.: Nagyon szeretem Lázár Ervin humorát és szerintem ő tipikusan az a meseíró, aki gyerekekhez, felnőttekhez egyaránt szól. Illetve nagyon tisztelem a nyelvi humorát és szerettem volna kipróbálni, vajon sikerül-e nekem ezt a humort színpadra is áthelyezni...

Hogy megy a munka a Lilliput Társulattal?

CS.K.: Nagyon örülök a találkozásnak a Robival (Hanyecz Debelka Róbert) és a Vivivel (Vári Vivien). Örülök, hogy élő zenészekkel dolgozom és külön köszönöm Márton Réka alázatát, valamint Varga Imi vicces megjegyzéseit. Üdítőek a próbák és nagyon szeretem azt a nyíltszívűséget, ahogy itt az emberek dolgoznak.

Az előadás tervezője Rumi Zsófi, a zenét Darvas Bence szerzi. Hogyan egészül ki az általad elképzelt világ az ő munkájuk által?

CS.K.: Már régóta szerettem volna Zsófival dolgozni és inspirál a jelenléte, valamint nagyon szeretem a vizuális ötleteit. Bencével már régebb óta dolgozunk együtt, vele kapcsolatban azt érzem, hogy jó egy olyan emberrel együtt lenni, aki a zenében ugyanúgy gondolkodik, ahogy én a bábszínházban. Ha zeneszerzésről beszélünk, akkor mindenképpen hozzá kell tennem Ádám Ritát is, mert ő Bence alkotótársa, és ennek az előadásnak is ketten szerezték a zenéjét. De szeretném még megemlíteni Nagy Orsit is, aki a mese színpadi adaptációját készítette, mert nélküle nem lenne teljes a névsor, ugyanis az ő nyelvi humora nagyon jól köti össze Lázár Ervint és a mi tárgyanimációs bábelőadásunkat.

Kiknek szól, hogyan szól, mit szól a rendezésed? J

CS.K.: Szeretném ezt az előadást mindazoknak ajánlani, akik hisznek a mesékben, szeretnek játszani és mindenekelőtt szeretnek kalandozni a mesék, tárgyak, szerepek, játékok birodalmában. Tehát 2-102 éves korig J

Bemutató: 2017. december 10., 11 óra, helyszíne az Árkádia Bábszínház kisterme.

Harmadik típusú fuxolások - Nulladik nap, hétfő

Eljött ez a nap is, amelyre oly régen (azaz két éve) vártunk. Kétezer-tizenhét október másodikán startot fújtunk a III. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának.

Az időérzékelés már ezen a - nulladik - napon fuccsba ment. Reggel tízkor a Vaskakas Bábszínház Izeg-mozog (fő- és egyedüli szerepben Markó-Valentyik Anna) című csecsemő előadásával kezdtünk a Szigligeti Stúdióban. Bár alapvetően a 0-3 éves korosztályt szólítja meg, azért az egészen apró gyermekek mellett a 4-5 évesek is láthatóan tök jól szórakoztak. A kábé 20 perces izgő-mozgó szösszenet után díszletsimogató várta a gyerekeket, és nem csak ők, hanem a szüleik is éltek a színes, amúgy talán kissé túl szépen rendszerezett járéktárgyak felderítésével.

Délben a már megérkezett szakmai társaság átvonult az Árkádia Bábszínházba, ahol így – a szervezett gyerekcsoportokkal együtt – teltházas közönségnek játszott a Cimborák Bábszínház társulata. Magát az előadást megelőzendő, a fesztivált hivatalosan is megnyitotta annak rendje és módja szerint a Szigligeti Színház főigazgatója, Czvikker Katalin és a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának művészeti vezetője, Botházy-Daróczi Réka. 

A nyitóelőadást (A só - mese a szeretetről) a szervezők Nagy Kopeczky Kálmán emlékének szentelték. Az elején összeszoruló gyomrok azért lassacskán kiengedtek, mert maga a darab is hagyott időt az elmélyülésre - bár a gyerekközönség sűrű, auditív reakciósorozata nem éppen erről árulkodott. De hát nyilván ők másképp élvezik a látnivalót. És ez rendben is van így.

Ahhoz képest, hogy a nulladik napon még nem jellemző a nagy nyüzsgés, ebédre már egészen érzékelhetővé vált a fesztiválhangulat. A Szigligeti Stúdió jó tér a találkozásoknak, a terasz pedig még jobb levezetés. Délután a Kezeslábas Családi Bábszínház produkciója következett, a felnőtteknek szóló Anyajegy, mely címében is illusztrálja, hogy az anyaság miben-és milyenlétét tárgyalja. 

Az előadás egyetlen szereplője, Markó-Valentyik Anna tehát hétfőn két korosztályt is megszólított: reggel a gyerekeket, délután az anyukáikat. Na jó, szüleiket.

Szóval így, három előadás után már azért kissé megfáradhat az ember, de az Anyajegy után ismét eljött a lazítás ideje: a legutóbbi iskolaprogram keretében előadott, egy, A rút kiskacsa című előadásból kiragadott bábos jelenetet flashmob formátumban adtak elő az előadás gyerek- és bábszínészei a Holnaposok szoborcsoport közelében.

Vacsora után pedig a nap záró előadása következett, a Led Puppets audiovizuális performansza. Nagyon izgalmas jelenség, ahogy a színes, led-fényezett halak és tengeri szörnyek masszív elektronikus zenei ‘’szőnyeg’’ kíséretében cikáznak a teljesen sötét térben. 

Nem kevés nézői kíváncsiságot kielégítve az előadás befejeztével a produkció színészei bábsimogatóra hívták az érdeklődőket, hogy láthassák, mik is ezek a cseles és szokatlan technikai megoldások, amellyel ők, ez a vagány, fiatal társaság dolgozik.

No de lássuk csak azt a műsorfüzetet. Aszondja, hogy hétfő, izegmozog, cimborák, anyajegy, ledpuppets és ööö, lapozás, jé, ez már a keddi. Szóval ez volt a hétfői nap. Dióhéjban.

Mert ami ezután következett, arról sem a műsorfüzet, sem az internet nem ír.

Azt mi írjuk tovább, amíg itt vagyunk, amíg együtt vagyunk itt.

Írta: Ozsváth Zsuzsa

’’Egyedül nem lehet veszekedni’’- interjú Szabó Attilával

A Lilliput Társulat a 2017/2018-as évad első, szeptember 30-i bemutató előadásához közeledik. A 3 éven felülieknek szóló, Kispipi és Kisréce című történetet Vlagyimir Szutyejev azonos című meséjét felhasználva írta és rendezi Szabó Attila.

Mondhatni komoly rutinod van már a Lilliput Társulattal. Két éve a Négyszögletű Kerek Erdő kapcsán jártál itt, majd egy teljesen új, rendezésre váró darabot, a Furka Pista és a sárkányt nyújtottad át Hanyecz Debelka Róbertnek; most ismét mint rendező vagy Nagyváradon. Mi a többszöri visszatérésed titka?

Sz.A.: Szabadúszó rendezőként, dramaturgként az ember kiszolgáltatott azon helyzeteknek, amelyek működtetik. Én azt gondolom, nem akkor bizonyít valaki, ha meghívják, hanem amikor újrahívják egy adott helyre. Olyankor már érezhető, hogy nem csak a kíváncsiság az, ami odasodorta őt, hanem egy megalapozott szakmai kapcsolat. A Lilliput Társulattal való első találkozásom óta érzem, hogy ez már több mint szakmai kapcsolódás. Nagyon erős barátságok és együttgondolkodási helyzetek alakultak ki, mind a vezetőség, mind a színészek részéről, amelyeket akkor is ápolnék, ha épp nem volna lehetőségem Váradon dolgozni. Ez már egy szimbiózis, úgy érzem. A mostani próbafolyamat is azt bizonyítja, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni.  

Szutyejev meséjéjéhez képest a te szöveged egy testvérpárral indít, akik Apuval mennek Nagyihoz falura. Találkozunk azért Kispipivel és Kisrécével is?

Sz.A.: Találkozunk.  Kispipi és Kisréce története mese a mesében, ami már annak idején is működött Apunál, amikor a Nagyi még anyó volt, és most Nagyi Húginak és Bátyónak is ezt olvassa fele esti meseként.

A testvérjátszmák témáját milyen rendezői koncepcióba ágyazod így, ovisok korosztályát megszólítva?

Sz.A.: Sokáig gondolkodtam egy paralel-történeten, tehát hogy elsősorban Kispipi és Kisréce sztoriját bontom ki, de hamar megéreztem, hogy az emberszereplők irányába kell mennem, mert sokkal gazdagabban lehet velük játszani, sokkal mélyebbre tud menni a testvérhelyzet kibontása és maga a történet is. Így a darab kisiskolások számára is élvezhetővé válik. Szóval a paralel-történeten túlléptem, vagyis nem Húgi esik bele a vízbe, mint Kispipi, majd húzza ki Bátyó, mint Kisréce. Találtunk egy másik ellenfelet, akit le kell győzni, ami szintén a falusi környezethez tartozik, ha szimbolikusan nézzük, akkor meg a fene tudja, honnan jön az a fekete szörnyeteg: egy kóbor kutya. Azért is szeretem úgy mondani, hogy akit valójában le kell győznie Bátyónak, az saját maga, a saját féltékenysége, agresszivitása, nagyfiúsága a kis tehetetlen, „pelenkás” Húgihoz képest.

A játszmázás témája amúgy is kimeríthetetlen, hisz erről szól az élet. Először a szüleinkkel, testvérünkkel játszmázunk, aztán a szerelmünkkel, majd a gyerekeinkkel, szóval ezek a dolgok végigkísérik az életünket.

Lesznek nagy tanulságok?

Igyekeztem elkerülni a didaktikus hangvételt; egyedül egy ilyen jellegű mondatot hagytam a szövegben, hogy: egyedül nem lehet veszekedni. Erre mit is lehetne már mondani?! A szereplőket is inkább karikíroztam. Apa például kétballábas figura, Nagyi túlzottan jó fej, és ez azért szükséges, hogy a történet szempontjából a gyerekek vágyai kerüljenek felszínre.

A letisztult, de eleven díszletért Bartal Kiss Rita felel, a kedves, fülbemászó dalokért Bakos Árpád. Mit kértél tőlük, hogy szerethető, egységes világot teremthess?

Sz.A.: Ritával nagyon sokat dolgoztam már, jól értjük egymás nyelvét. Az első pillanattól egyértelmű volt, hogy valami baromi egyszerű látvány kell. Rita bábjai mindig, minden helyzetben élnek. Azért is találtunk ki egy tök egyszerű teret, hogy dinamikus, sokhelyszínes jeleneteket tudjunk ábrázolni Tehát jól működő bábok, stilizált, egyszerű tér, ami a gyerekeket sokkal inkább emlékezteti saját környezetükre, mint a mesevilágra. Így lettek az asztalok.

Árpival is többször dolgoztam már. Szerbiában élő, szabadkai magyar zeneszerzőről van szó, akinek a zenéjében nagyon erős a szerb zeneiség. Az eddigi munkákban furmányosan kikerültem az ő alap zenei affinitását. Ám most kifejezetten azt kértem tőle, hogy adjunk neki egy igazi uccu bele! szerbes hangzásvilágot. Nem a helyszínábrázolás végett, de azt a fajta bohém, játékos zenei világot, amit, azt hiszem első sorban Goran Bregovic zenéje hoz ma be a kultúránkba, nagyon szeretem. Kicsit vicces ez, mert Árpi nem csak a szerbből merít, hanem oroszos motívumokat is használ, úgyhogy Szutyejev felé is mentünk, de a szlávsága egyértelműen Árpiból, Szerbia révén, másrészt a mese írójának a világából táplálkozik, lényegében egyfajta tisztelgés. 

És te ki vagy? Pipi vagy Réce?

Gyerekkoromban Kispipi voltam, hisz nővérem volt. Nagyon sokáig másoltam őt, de nem öntudatosan, tehát elég későn jöttem rá, hogy másolom. Ez eltartott egészen 15-16 éves koromig. Talán éppen ezért szerettem nagyon egyedül játszani, mert olyankor egyértelműen Kisréce lehettem. Korán bennem volt az irányító szerep, viszont a családi helyzetből kifolyólag inkább áldozata voltam az idősebb testvér életkorbeli erejének.

S most mi vagyok? Hát ööö, egyértelműen Kisréce. Szeretek szívatni (másokat –a szerk.), hehehe. De ha baj van, gondolkodás nélkül utána ugrok a fuldoklónak.

A Lilliput Társulat bemutatói a 2017/2018-as évadban

Végre visszatértünk!

Jó volt a nyár, de mostmár ideje a tettek mezejére lépni, ugye? Mutatjuk is, hogy milyen új előadásokra számíthattok az induló évadban:

KISPIPI ÉS KISRÉCE

Szutyejev nyomán írta és rendezte: Szabó Attila

Az óvodás, kisiskolás korosztálynak készülő előadás a testvérféltékenységet fogja játékra. Hogyan éli meg egy kisgyerek, ha testvére születik? Miként próbálja feldolgozni, hogy ezután osztozkodnia kell? Hogyan lesz az élet császárából egy duli-fuli, sértődött kiskirály? Mit kezd a kistestvérrel, aki folyton őt másolja, de annyira, hogy az már az agyára megy? Én is, én is, én is – mást sem hall… Na, mit tesz ilyenkor? Hugi és Bátyó falura érkezik nagymamához. Nyár van, elnéző nagymama van, és sok-sok kaland ígérkezik. Bátyó persze semmit sem csinálhat, ami izgalmas, nagyfiús, mert a huginak még nem szabad, mert a hugira vigyázni kell, mert a hugi… És persze meg is történik a baj. Bátyó győz, talán sokkal inkább saját maga, mint hugi felett. De hogy miképp, azt egyelőre nem meséljük el…

3 éven felülieknek.

Tervező: Bartal Kiss Rita

Zeneszerző: Bakos Árpád

Bemutató: 2017. szeptember 30.

--

LÁZÁR ERVIN: SZEGÉNY DZSONI ÉS ÁRNIKA

A bábelőadást óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk a bábelőadást, amelyben szeretnénk a gyerekeknek bemutatni Lázár Ervin gyönyörű, érzékeny mesevilágát. A Szegény Dzsoni és Árnika című mesében különböző kalandok során követhetjük soron a két főszereplőt: Árnikát és Szegény Dzsonit, amely kalandok sikeres megoldásai után szereplőink eljutnak végre a Hétfejű Tündérhez, aki segíthet rajtuk, hogy egyformává válhassanak, és megtörhessen a Százarcú Boszorkány átka. A mese pedagógiai szempontból „hagyományos” történet, mert a szereplőkkel könnyedén azonosulhatnak a gyerekek, ezáltal a tanulságot is hamar megértik, hiszen minden gyerek átesett vagy éppen átesik ezeken az érzéseken, így pontos tapasztalatuk, emlékeik lehetnek ezekről az élményekről.

3 éven felülieknek.

Rendező: Csató Kata

Dramaturg: Nagy Orsolya

Tervező: Rumi Zsófia

Zeneszerző: Darvas Bence

Bemutató: 2017 december

--

OSCAR WILDE: A BOLDOG HERCEG

A világirodalom talán egyik legszebb, legérzékenyebb meséje. A szeretetből fakadó önfeláldozás értelme a mai napig a szakirodalmak kutatási területe, egyesek szerint nem "normális" emberi reakció, mások szerint az "empátia" legmagasabb foka. Tény, hogy nehéz magunkévá tenni, sokkal kényelmesebb "kívülről" , megfelelő meghatottsággal szemlélni, mert nehéz felnött fejjel megérteni. Azért, mert a felnött mérlegel, számol, értékel néha már elfelejti az ösztönös , őszinte reakcíókat. Elfelejti, hogy gyerek volt. A mese morális üzenete a gyerekek számára "normális", felnött számára felkavaró.

6 éven felülieknek.

Rendező: Vadas László

Dramaturg: Demeter Ferenc

Bábtervező: Demeter Ferenc

Bemutató: 2018 február

--

ÉN, A KIS HERCEG

Antoine de Saint-Exupéry meséjét, valamint Consuelo de Saint-Exupéry Vasárnapi levelek című könyvét felhasználva írta Szabó Attila

– egyszer minden fölnőtt gyerek volt –

Előadásunk egy férfi monológja. Talán a repülősé, talán Exupéryé, talán a sajátunk. A magányába belesüppedt emberé, aki megáll, s visszatekint. Megszólal benne a kis herceg hangja, aki gyerekként volt, a rózsáé, aki haza várja, akikért felelős. Töpreng, gondolkodik, játszik: annak a gyereknek üzen, aki valaha ez a fölnőtt volt.

Előadásunkat a 12 – 16 éves korosztálynak ajánljuk,

Rendező: Daróczi István

Tervező: Bartal Kiss Rita

Bemutató: 2018 április