Miért éppen Mészöly Miklós cirkusza?
Amikor bábos életem kezdetét vette, a Ciróka Bábszínház alapítója, Báron László tanár úr ismertetett meg először ezzel a mesenovellával. Mészöly Miklós szürreális cirkusza ezekben az időkben egészen érdekesen rezonál a világunk aktuális történéseivel. Többgenerációs előadást szeretnénk készíteni, amelyben gyerek és felnőtt egyaránt megtalálja a saját történetét.
Miben más ez, mint a járványidőszak előtt született munkák?
Leginkább az, hogy alkotótársaimmal online dolgozunk – mind a zeneszerzővel, Dés Andrással, és a tervezővel, Rófusz Kingával is.
Itt vagyunk egy világjárvány kellős közepén, amikor nincs (vagy alig lehet) közönségünk, és mégis előadásokat készítünk. Egyik nap van kinek játszani, de nem tudjuk, másnap lesz-e. Ma még van épületünk, cirkuszunk, de vajon holnap lesz-e? Kellünk, nem kellünk? Kint zuhog az eső és süvölt a szél, és a közönség otthon marad, de mi magunkat is meg tudjuk tapsolni, ha kell.
A művészetre akkor is szükség van, ha bizonyos helyzetekben betiltják, megtiltják, mások másképp gondolják, mire van szükségünk. Akkora teher alatt vagyunk, hogy muszáj valahogy megkönnyebbülnie a lelkünknek, ebben pedig a művészet tud segíteni. Faludy György Feljegyzések egy esőerdőből című könyvében írja, hogy azt szereti az olasz iparvárosokban, hogy minden kis utcasarkon van valami nagyon szép látnivaló: ablakornamentika, egy szép szökőkút, vagy egy faragott kapu stb, hogy éjszaka, amikor az agyonhajszolt munkások térnek haza a gyárból, valamelyest megnyugodhasson a lelkük.
Ez nem egy lineáris mese, hogy elkezdődik, haladnak az események, dialógusok által bomlik ki a történet, hanem íróilag nagyon szépen megfogalmazva ismerjük meg a cirkuszi világ sajátos életét, rutinjaikat, furcsaságaikat, hierarchiájukat. Ezt a különös világot igyekszünk alkotótársaimmal közösen megteremteni a színpadon is.
Beszélj, kérlek, az előadás látvány- és zenei világáról.
Nem egy szokványos bábelőadásról van szó. Sok-sok művészeti ág: zene, képzőművészet, irodalom, színházművészet, bábművészet gyúródik benne össze. Mivel nem párbeszédek folytán bontakozik ki a történet, a zene, a látvány, és a mozgás – utóbbi Györfi Csaba koreográfus segítségével – nagyon sok mindent fog együttesen elmesélni – akár egy hangos képeskönyv. A cirkusznak nagyon erős a vizualitása. Csillogó ruhák, harsány színek, sokféle hang jellemzi. A zene is ezeket az érzeteket erősíti meg. Ugyanakkor a cirkusznak van egy másik nagyon fontos része: a közösség és a közösségi létezés. Ez az előadásunknak is meghatározó szervező eleme. Markó Róbert dramaturggal hozzátettünk még két Parti Nagy Lajos verset, amelyek segítik ezeket a gondolatokat – Dés András megzenésítésében. Ezt a csillogó, fájdalmas és szomorú, állandó vándorlást és egymásrautaltságot próbáljuk meg a látvánnyal, zenével kifejezni.
Botházy-Daróczi Réka művészeti vezetővel fontosnak tartottuk, hogy ebben az előadásban mindenki részt vegyen – pont a darab üzenete miatt.
Te ki vagy ebben a cirkuszban?
Én a sátorépítő mester vagyok! Aki felépíti a cirkuszi sátrat, bemegy a csapatához, és megcsinálja velük a produkciót.
Milyen korosztályt szólít meg az előadás?
Óvodások, iskolások egyaránt megtalálják benne a maguk részét. Sőt, a felnőttek is találhatnak benne különféle analógiákat bizonyos élethelyzetekre.
Próbafotók (kivéve a sorban harmadikat): Vigh László Miklós
------
Író: Mészöly Miklós (Kossuth-díjas)
Színpadra alkalmazta: Markó Róbert
Látványtervező: Rofusz Kinga
Zeneszerző: Dés András
Zenei vezető: Varga Imre
Koreográfus: Györfi Csaba
Rendező: Bartal Kiss Rita (Blattner-díjas)
Szereplők: Benczi Tekla, Daróczi István, Hanyecz Debelka Róbert, Lélek Sándor Tibor, Németi Emese, Oláh Anikó Katalin, Stéfán Bodor Mária, Szabó J. Viktor, Szentpéteri Lenke
Zenészek: Csepei Róbert, Haraji Adalbert, Varga Imre
Ügyelő: Varga Friderika
Hang: Haraji Adalbert
Fény: Vajna Tibor
5 éven felülieknek.
„Délután. Vége a délelőttnek – dél van. A mi nevesincs
falunkban úgy mondják: fahegyen áll a nap. Még a zenészek is árnyékba húzódnak
ilyenkor, s mielőtt a finom ebéd után szundítanának, megfontolt szavakat raknak
egymás mellé, hogy a hosszú délutánra bőven maradjon álmodnivaló…”
A meseszerzőként is igen termékeny Kossuth-díjas író, Mészöly Miklós különleges, finom és rebbenékeny története, a Jelentés egy sosevolt cirkuszról nem hagyományos mese. Inkább költői mozaik, amelynek kockáit a hétköznapi logika szabályait sutba dobva fűzi egymáshoz a szerzői fantázia. A rejtélyes atmoszférájú szkeccsekben a mindennapi élet jelenségei érnek össze az emberi értelmen túli világ íratlan törvényeivel. És hát mi lehetne érzékletesebb helyszíne ennek a különös világnak, mit a cirkusz? Ami, ráadásul, sosevolt… Vagy mégis talán?
A nyomok – néhány patalenyomat, megperzselődött fű, pár marék széna, kevés eltaposott hamu, kisebb-nagyobb lyukak, egy csorba tükör, satöbbi – mindenesetre arra utalnak, hogy mégis csak volt. És ha volt, akkor biztosan nem volt mindennapi. Például ilyen lehetett: a fellépők lakhelye ötkerekű lakókocsi – a hatodik a pótkerék, ez póznára tűzve forog a fejük felett, ha fúj a szél. A mutatványos állatok: egy zebra, amelynek az egyik oldaláról elvesztek a csíkok, egy szalmaoroszlán, amelyiket estéről estére megesz a zebra s másnap mégis egy új oroszlán cammog be a színpadra, három fekete papagáj, egy szakállas kutya, egy borotvált fejű macska. És Henye Egyed, a süket állatidomár még hortyogva is meghallja, ha a macska ugat, a kutya nyávog, a papagájok nyihognak, a zebra bőg, a szalmaoroszlán nyerít!
A Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadásának saját, külön bejáratú sosevolt cirkuszában ilyen és ehhez hasonló váratlanságokra számíthat az érdeklődő néző. Érzékeny, szenvedélyes és gyermekien kíváncsi figyelemmel alkothatja újra a bábszínészek segítségével ennek a különleges, finom és rebbenékeny világnak egy-egy szeletét. „És a többi, amit csak ezután veszünk észre! Hiszen a rét olyan nagy… Kutassatok tovább!”
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése