’’Egyedül nem lehet veszekedni’’- interjú Szabó Attilával

A Lilliput Társulat a 2017/2018-as évad első, szeptember 30-i bemutató előadásához közeledik. A 3 éven felülieknek szóló, Kispipi és Kisréce című történetet Vlagyimir Szutyejev azonos című meséjét felhasználva írta és rendezi Szabó Attila.

Mondhatni komoly rutinod van már a Lilliput Társulattal. Két éve a Négyszögletű Kerek Erdő kapcsán jártál itt, majd egy teljesen új, rendezésre váró darabot, a Furka Pista és a sárkányt nyújtottad át Hanyecz Debelka Róbertnek; most ismét mint rendező vagy Nagyváradon. Mi a többszöri visszatérésed titka?

Sz.A.: Szabadúszó rendezőként, dramaturgként az ember kiszolgáltatott azon helyzeteknek, amelyek működtetik. Én azt gondolom, nem akkor bizonyít valaki, ha meghívják, hanem amikor újrahívják egy adott helyre. Olyankor már érezhető, hogy nem csak a kíváncsiság az, ami odasodorta őt, hanem egy megalapozott szakmai kapcsolat. A Lilliput Társulattal való első találkozásom óta érzem, hogy ez már több mint szakmai kapcsolódás. Nagyon erős barátságok és együttgondolkodási helyzetek alakultak ki, mind a vezetőség, mind a színészek részéről, amelyeket akkor is ápolnék, ha épp nem volna lehetőségem Váradon dolgozni. Ez már egy szimbiózis, úgy érzem. A mostani próbafolyamat is azt bizonyítja, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni.  

Szutyejev meséjéjéhez képest a te szöveged egy testvérpárral indít, akik Apuval mennek Nagyihoz falura. Találkozunk azért Kispipivel és Kisrécével is?

Sz.A.: Találkozunk.  Kispipi és Kisréce története mese a mesében, ami már annak idején is működött Apunál, amikor a Nagyi még anyó volt, és most Nagyi Húginak és Bátyónak is ezt olvassa fele esti meseként.

A testvérjátszmák témáját milyen rendezői koncepcióba ágyazod így, ovisok korosztályát megszólítva?

Sz.A.: Sokáig gondolkodtam egy paralel-történeten, tehát hogy elsősorban Kispipi és Kisréce sztoriját bontom ki, de hamar megéreztem, hogy az emberszereplők irányába kell mennem, mert sokkal gazdagabban lehet velük játszani, sokkal mélyebbre tud menni a testvérhelyzet kibontása és maga a történet is. Így a darab kisiskolások számára is élvezhetővé válik. Szóval a paralel-történeten túlléptem, vagyis nem Húgi esik bele a vízbe, mint Kispipi, majd húzza ki Bátyó, mint Kisréce. Találtunk egy másik ellenfelet, akit le kell győzni, ami szintén a falusi környezethez tartozik, ha szimbolikusan nézzük, akkor meg a fene tudja, honnan jön az a fekete szörnyeteg: egy kóbor kutya. Azért is szeretem úgy mondani, hogy akit valójában le kell győznie Bátyónak, az saját maga, a saját féltékenysége, agresszivitása, nagyfiúsága a kis tehetetlen, „pelenkás” Húgihoz képest.

A játszmázás témája amúgy is kimeríthetetlen, hisz erről szól az élet. Először a szüleinkkel, testvérünkkel játszmázunk, aztán a szerelmünkkel, majd a gyerekeinkkel, szóval ezek a dolgok végigkísérik az életünket.

Lesznek nagy tanulságok?

Igyekeztem elkerülni a didaktikus hangvételt; egyedül egy ilyen jellegű mondatot hagytam a szövegben, hogy: egyedül nem lehet veszekedni. Erre mit is lehetne már mondani?! A szereplőket is inkább karikíroztam. Apa például kétballábas figura, Nagyi túlzottan jó fej, és ez azért szükséges, hogy a történet szempontjából a gyerekek vágyai kerüljenek felszínre.

A letisztult, de eleven díszletért Bartal Kiss Rita felel, a kedves, fülbemászó dalokért Bakos Árpád. Mit kértél tőlük, hogy szerethető, egységes világot teremthess?

Sz.A.: Ritával nagyon sokat dolgoztam már, jól értjük egymás nyelvét. Az első pillanattól egyértelmű volt, hogy valami baromi egyszerű látvány kell. Rita bábjai mindig, minden helyzetben élnek. Azért is találtunk ki egy tök egyszerű teret, hogy dinamikus, sokhelyszínes jeleneteket tudjunk ábrázolni Tehát jól működő bábok, stilizált, egyszerű tér, ami a gyerekeket sokkal inkább emlékezteti saját környezetükre, mint a mesevilágra. Így lettek az asztalok.

Árpival is többször dolgoztam már. Szerbiában élő, szabadkai magyar zeneszerzőről van szó, akinek a zenéjében nagyon erős a szerb zeneiség. Az eddigi munkákban furmányosan kikerültem az ő alap zenei affinitását. Ám most kifejezetten azt kértem tőle, hogy adjunk neki egy igazi uccu bele! szerbes hangzásvilágot. Nem a helyszínábrázolás végett, de azt a fajta bohém, játékos zenei világot, amit, azt hiszem első sorban Goran Bregovic zenéje hoz ma be a kultúránkba, nagyon szeretem. Kicsit vicces ez, mert Árpi nem csak a szerbből merít, hanem oroszos motívumokat is használ, úgyhogy Szutyejev felé is mentünk, de a szlávsága egyértelműen Árpiból, Szerbia révén, másrészt a mese írójának a világából táplálkozik, lényegében egyfajta tisztelgés. 

És te ki vagy? Pipi vagy Réce?

Gyerekkoromban Kispipi voltam, hisz nővérem volt. Nagyon sokáig másoltam őt, de nem öntudatosan, tehát elég későn jöttem rá, hogy másolom. Ez eltartott egészen 15-16 éves koromig. Talán éppen ezért szerettem nagyon egyedül játszani, mert olyankor egyértelműen Kisréce lehettem. Korán bennem volt az irányító szerep, viszont a családi helyzetből kifolyólag inkább áldozata voltam az idősebb testvér életkorbeli erejének.

S most mi vagyok? Hát ööö, egyértelműen Kisréce. Szeretek szívatni (másokat –a szerk.), hehehe. De ha baj van, gondolkodás nélkül utána ugrok a fuldoklónak.