- Társulati kollégáid közül - azt hiszem elmondhatjuk – te számlálod a legtöbb rendezést az elmúlt évadok során.
Nem törekszem babérokra, de rendezési lehetőségekre igen. Hivatásom a bábművészet, jó érzés lelket lehelni a bábokba. Amikor rendezek ez az érzés megsokszorozódik. Valamelyest mindegyik figurában ott lehetek.
Akkor él igazán jól egy báb, amikor már nem a bábot nézzük, hanem az ő szemével látunk, vele együtt lélegzünk.
- Mi motivál egy előadás elkésztésekor?
Az egyensúly. Mindennek a helyén kell lennie, térben és anyagban. Amikor a néző előtt feltárul a mese világa nem szabad káoszt látnia, harmóniára vágyik, arra, hogy jól essen néznie, amit lát és hallania, amit hall. Szórakozni akar, nevetni, ámulni, örülni. Némi katarzissal távozni.
- Miről ismerszik fel egy Lélek-darab?
Arról, hogy szívvel – lélekkel kínálom a közönségnek. Komolyra fordítva a szót, nem szeretném, ha egyetlen stílusba lennék beskatulyázva. Szeretek kóstolgatni, mindenevő vagyok. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek számára fogyasztható előadásokat tálaljak, természetesen úgy, hogy az őket kísérő felnőttek is örömüket leljék benne. Hazafelé legyen miről jóízűen beszélgetniük gyermekeikkel.
- Ezt a gondolatmenetet folytatván, mesélj Az égig érő fa c. előadás születéséről. Hogyan találtál erre a mesére?
Tulajdonképpen nem én találtam a mesére, hanem a mese talált rám. Felvidéken turnéztunk. A szálláson csendes magányomban zenét hallgattam, és megszületett bennem a gondolat. Mi lenne, ha…? Elővettem egy füzetlapot és egy golyóstollat. Más nem volt nálam, semmi célszerűbb, jobb eszközzel nem készültem. Hagytam, hogy a kezem irányítson. Abban a pillanatban megteremtődött a mese színpadképének vázlata. Ez jellemezte a későbbi munkafolyamatot is, a pillanat. Régi vágyam volt népmesét bábszínpadra vinni, de mindig féltem tőle. Az égig érő fától pedig különösképpen. Ezért is tűnt különösen izgalmas kihívásnak. Számomra túl törékeny, tiszta. És, mint a szerelemben itt is előtört a kétség: valóban akarjuk mi egymást, a mese és én? Túlestünk egy rövid, és igencsak nehéz időszakon, de a későbbiekben tartalmas együttműködés fémjelezte a „kapcsolatunkat” kisebb – nagyobb nézeteltérésekkel.
Az égig érő fa talán a legősibb meséink közé tartozik, a világfához és a csillaghithez fűződő mítoszokból keletkezett. Az előadás egyfajta szertartással kezdődik. A fa felső középső díszítéséből fakad a mag, amelyből a királylány és a történet megszületik.
- A díszlet- és jelmeztervek különleges, szimbolikus jelentéssel bíró hagyományt követő látványról árulkodnak. A kolozsvári XV. Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiváljának versenyprogramjában a szakmai zsűri különdíjjal jutalmazta a produkciót az egységessége és a hagyományos értékek ébren tartásáért. Ez azt jelenti, ,,átment’’ az üzenet?
Nem értjük a világ működését sem, mégis jó érzés élni, része lenni az univerzumnak, amely befolyásol, formál bennünket. Úgy érzem a rejtett és a kevésbé rejtett szimbolika egyaránt megérinti a nézőket. Csupán néhány példát említenék: A királylány a napot szimbolizáló korong mögött raboskodik. A napot a darabban az Élet Virága (vagy nevezhetjük Világnak Virágaként) jeleníti meg. A teljesség és a tökéletesség jelképe, megtalálható benne a négy évszak, a négy égtáj. Az égig érő fa felső dísze egy ligatúra, amely az egyistenhitet szimbolizálja. A fának - amelyet életfának, világfának is nevezünk - felső ágai a napot és a holdat tartják - hét ága van, a szövegben a kondás szájából, amikor a felhők fölé mászik, játékosan el is hangzik a hét ágra süt a nap megállapítás. Maga a történet is számtalan üzenetet közvetít. Lélektani megközelítésből a fa a személyiség tükörképe, fejlődésének szimbóluma (C. G. Jung). A fa összeköti az eget a földdel, a napot a holddal.
A díszlettervezésnél is a tisztaságot, finomságot tartottam szem előtt. Talán épp ez vezérelt arra, hogy egy ősi anyagot használjak fel a darabot felöltöztetendő. Nemez borítja be az égig érő fát, és a bábok is csaknem teljesen nemezbe öltözködtek. Úgy éreztem semmi nem képes olyan jól visszaadni a puhaság érzését, mint a nemez. Lágysága ellenére, tiszteletet, tekintélyt követelő anyag, mégis simogat. A nézők lelkét szerettem volna dédelgetni a látvánnyal.
A térben szimmetrikusan elhelyezett nemezzel díszített indás lehulló lágy anyagok, hol felhőkké alakulnak át, hol pedig busómaszk fejű sárkánnyá. Minden mozog, minden változik. Maga az égig érő fa is, virágoskertté válik, majd palotává vagy épp sziklává. Mindenütt ott van, miként a király álmában virágként megjelenő királylány is elmondja: az égig érő fa mindenütt ott van, és sehol nincs.
A táltos állatok megjelenítése komoly fejtörést okozott. Nem szerettem volna természetes formájában megjeleníteni a torkos malackát, ezért csupán a kukoricás kosárból kibukkanó fejét láthatjuk. A busófejű sárkány erejét őrző lények (a darazsak kivételével) sámánbot szerű eszközön jelennek meg. A táltos ló pedig egy bronzkori szkíta fekvő táltos ló ábrázolásból született.
Az előadás zenéjét egyetlen zenész játéka biztosítja, a gyermekek által jól ismert dalok tolmácsolásával – gyakran a közönség is énekeli a dalokat - csupán három hangszer segítségével.
A szakmai zsűri díjának felettébb örülünk mindannyian, akik részt vettek a siker elérésében, mivel – a kérdésben is elhangzott – átment az üzenet. És még szeretnénk nagyon sok helyen üzenni.
- Mi van még a tarsolyodban? Tervezel újabb előadást?
Természetes izgatottan várom a következő lehetőséget, felkérést! Nem csupán a tarsolyomban őrizgetek kihegyezett történeteket, hanem a tarisznyám is tele van hamuban sült pogácsával, amit szívvel – lélekkel kínálok minden mesére éhezőnek.
“Szép volt, felemelő és mégis közelhozó, a hagyomány és a mindennapok határán gond nélkül átkelő, átsegítő előadás.” Szentirmai László - bábjátékos oktató, teoretikus
Az interjú az ArtLimes Báb- és képzőművészeti folyóiratban jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése