A jó mese nem korhatáros: interjú Szabó Attilával, A Négyszögletű Kerek Erdő rendezőjével

Új bemutatóra készül a Lilliput Társulat: A Négyszögletű Kerek Erdő című előadást február 26-án 17 órától mutatja be a társulat a Szigligeti Stúdióban. Szabó Attila író, rendező, dramaturg, bohócdoktor, jelen esetben pedig a darab rendezője és dramaturgja, akit ki is kérdeztünk az előadásról. 

Mi szél hozott a Lilliput Társulathoz?

Hát az északnyugati… A szakma hozott, a kíváncsiság és természetesen a felkérés, hogy rendezzek egy Négyszögletű Kerek Erdő előadást. Mivel fél évvel előtte már volt egy Négyszögletű munkám máshol, kicsit tartottam attól, hogy nehéz lesz újat mutatni, de kíváncsi voltam, hogyan lehet nem felmelegített lecsóként  megfogalmazni egy anyagot, amivel már dolgoztam előtte íróként. 

Mi szél hozott a Négyszögletű Kerek Erdőbe?

Viharos. Valamiért úgy érzem, hogy lakója vagyok én is. De szerintem mindenki lakója, aki vagy magától választja, vagy az élet hozza úgy, hogy ki kényszerül törni a komfortzónájából. Én szeretem, ha vannak fizikailag vagy lelkileg meghatározható terei annak, hogy az ember ilyenkor hol van és a Négyszögletű Kerek Erdőt irodalmi szempontból egy jól meghatározott térnek érzem ahhoz, hogy tudjak miről beszélni, amikor ez a regény kerül szóba. 

A kiszivárgott próbafotók nem egy hagyományos meseadaptációról árulkodnak. Milyen a te Négyszögletű Erdőd? Mire számíthatnak a nézők?

Elég klasszikus mondat az, hogy: Lázár Ervint színpadra ülteti, hűha! Merthogy olyan egységes szövegben dolgozik ő íróként, amit nehéz megbontani. A Négyszögletű Kerek Erdő egyáltalán nem egy “happy”, boldog, furcsa lények társasága, hanem egy igen bonyolult és izgalmas, felnőttes fantáziavilág. Lázár Ervin mellett két gondolkodó hatott nagyon erősen erre az előadásra . A szerzői ént kerestem ebben az anyagban: azt, akit a könyvben narrátornak neveznek , jelen előadásban pedig Erzár király, ami ugye Lázár Ervinnek egy anagrammája, melyet ő adott saját magának. Minden ilyen mitologikus történet szól a gyerekeknek és szól a felnőtteknek is, hisz minden jó mese  korosztálytalan.  Lázár Ervin archetípusokkal dolgozik, csinálhat velük az ember, amit akar - amennyiben magát a mese alapszőnyegét tisztán tartja, fényesíti, rojtosítja, de megtartja olyannak, amilyen. Ezek az archetípusok a bohóctechnika elemeivel, bohóc-alaptípusaival is nagyon jól összehozhatóak…Szóval amire számíthat a néző, az az a fajta történet, ami rajtam keresztül Lázár Ervinről szól. 

A zenéért Csernák Zoltán Samu, a látványért Kasza Julianna felel. 

Samuval már többször dolgoztam együtt. A kiindulási pont Nagyvárad századeleji virágkora volt, vagyis zeneileg a lokálos, tangós hangulat ihletett meg, valamint a zsidó népzene nagyváradi mestereinek motívumaiból merítettünk.

Julival viszont ez a legelső munkám. Volt bennem egy kis félsz, egy jó adag kíváncsiság, és aztán jött az ismerkedés. A jelmezek a rokokó és a bohóc alapfigurák hagyományából születtek, méghozzá pont a barokk dekadenciája miatt. Maga a jelmez-stilizáció egyrészt az archaikus bohócfigurák jelmezvilágából indult ki, másrészt pedig adott a kicsit állatszerű karaktereknek egy „emberformájú” megjelenítést. 

Időközben pedig csatlakozott Györfi Csaba koreográfus.

Igen. Meglepő találkozás volt, mert nem számítottam koreográfusra és nagyon örülök, hogy Csabát kaptam. Hamar sikerült szót értenünk, hasonló a színházi kultúránk, színházi igényünk. Komoly nyomot hagy az ő munkája az előadáson. 

No és a társulatot sikerült beolvasztani a Négyszögletű Kerek Erdőbe?

Ó, ők már eleve ott voltak! Csak nem mindenki tudta. Vagy akarta tudni. Meglepő volt, hogy mikor itt voltam az októberi workshopon, körülbelül az első napi munka után ki tudtam osztani a szerepeket. Amint a regényben, úgy a társulatban is megtaláltam azokat a karaktereket, alapmotivációkat, frusztrációkat, melyeket szépen ki lehet bontani és a mese karaktereihez illeszteni . Úgyhogy ebből a szempontból ez egy kicsit veszélyes helyzet, hiszen a bohóctechnika az őszinte játékon érhető tetten. Tehát a szerep közelebb van az emberhez, aki a szerepet játssza bohóctechnikával,  mint a hagyományos színházban, hiszen az ő sérülékenységére vagyunk kíváncsiak.  Hiszek abban, hogy az előadás humora, a szereplők megélt sorsa az őszinte színész hangján tud úgy megszólalni, hogy az gyereknek, felnőttnek egyaránt hiteles színházi élményt nyújt. 

Te ki vagy a lakók közül?

Saját nevem van. De ha azonosulni kell, akkor leginkább Nagy Zoárd. 

Oké. Fussunk?

Fussunk!

(Mindenki el.)