Bájos, bábos, bohóc - workshop Nagyváradon

Szabó Attila 2016 januárjában rendezi nálunk, a Lilliput Társulatnál Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdejét. De ne ugorjunk ennyire előre.

Szabó Attila nemrég hagyta el Nagyváradot. Október 16-22 között ugyanis ismerkedős, játékos, csapatépítő workshop keretében avatta be színészeinket a bohóctechnika világába, habitusába, hangvételébe. Azért bohóctechnika, mert A négyszögletű kerek erdőt ebben a stílusban kívánja megrendezni. 

Bájos, bábos, bohóc. Lesznek még címszavak.

Szabó Attila

1976-ban született Iszkázon. Pécsett Magyar és Művelődési Menedzser, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen dramaturg szakon végzett. Színházi dramaturg, rendező, bohócdoktor, kulturális közmunkás, író-olvasó. Első regénye Pocakmese címen jelent meg a Kolibri Kiadónál.

Abban a reményben indultam neki, hogy majd napi beszámolót fogok írni róla, hiszen már első nap tudtam, hogy ez a dolog érdemes rá. És pontosan azért maradt el a napi beszámoló, mert érdemes rá. 

Mert úgy belesimultam, hogy amikor - a nap abszolút végén – hazatámolyogtam, már nem volt erőm, se időm mindent leírni. Én, a Lilliput Társulat irodalmi titkára különös, de korántsem véletlenek folytán beleritmizálódtam a workshopba.

A kezdet.

Egy hét alatt számos bohóctechnikát megtanult a csapat; a rögzítést, rögzülést pedig legfőképp a folytonosság, a következetesség és a lépésről-lépésre építkezés segítette. Szépen lassan megtanultuk a címszavakat, amelyekről külön-külön rengeteget lehetne írni, de én most önkényesen "csak" felsorolom: irányított fókusz, alá- és fölérendelt státusz (fehér bohóc vs. August), sziámi, ping-pong viszony, kinézés-megosztás, kalap-kabát-orr-cipő, báb akármiből, pánik, középpont, plazma (vagy ez csak egy szinoníma, ami eszembe jutott?), egységben karakterek, harmónia, diszharmónia, külső erő, A-B-C-B versalkotás – ha valamit kihagytam, a valamicsoda bocsássa meg nekem, lehet javítani, tényleg intenzív hét volt.

És hálás vagyok a vektorok különös vonzásának, hogy részese lehettem a dolognak. És a legszebb az egészben, hogy nem csak a magam nevében beszélek, mert valóban, tényleg mindenki gazdagabban ment haza úgy elméleti, mint gyakorlati, szellemi, és lelki szinten.

Itt a színész, hol a bohóc.

A hét nap alatt az eddig egymás mellett/egymással - jóllehet sok vagy több éve dolgozó közösség – megérezte, megkóstolta, megsejtette milyen is az, amikor a közösség apránként egyetlen agyként kezd el működni, szépen lassan leépülnek a gátak, az elvárások, a prekoncepciók és – ne adj isten – az ellenszenvek. És rájövünk, hogy basszus, emberek vagyunk és amennyiben hibázunk, kit érdekel, röhögünk rajta egy jót és és ÉS megosztjuk a közönséggel. Mert azt várjuk: a bukást. De ez a bukás nem szégyenteljes, ez a rontás nem ciki; ez szükséges az empátiához és a humor elsődleges forrása. Ja! Valamint egymáshoz is közelebb visz! A pánik jó. A pánik úgy tesz színésszé, hogy közben civil vagy. És ember. (Vagy irodalmi titkár, haha)

Szabó Attila egy varázsló. Akkora pszichológus, mint egy ház és közben olyan bolond, mint hat másik – a szó legpozitívabb értelmében. Szabó Attila egy bohóc. Seperc alatt levágja rólad, hogy mi van, hogy állsz és hol állsz emberileg, színészileg, meg úgy en block. A feladatnak megfelelően előadott mini-etűdöket úgy szedi atomjaira, hogy közben nem sérül, de tanul és figyel az elkövető, az elkövetők.

De mindenekelőtt ott vannak a napkezdő, a kávé utáni közös agy- és testfrissítő tornák, nyújtások, játékok, átszellemülések. És a napvégi – vigyázat, idegen származású szó - Hitman játék. Ezt tényleg csak az érti, csak az érzi, aki részt vett a workshopon. 

Elnézést, amiért nem tudok jelenleg oly részletesen beszámolni mindenről, de a napi nyolc óra (ami egyébként tényleg nevetségesen hamar eltelt) munka(?) inkább a jelenidőben való lelki-szellemi-fizikai megélésére próbált irányítani, így az ülepedési folyamat még ezután fog elkezdődni. 

Most úgyis mindenki a saját benyomásaira gondol eközben. Magam is így teszek hát.

És köszi.